Volt olyan is hogy miért is, de most az van hogy miért nem. Kompromisszum, elfogadás, megegyezés, kiegyezés, engedmény. Elég sok fogalom egy élethez vagy érzéshez, nem csoda hogy néha egy kicsit összekeverednek. A kompromisszum egyedül nem magyar szó - és micsoda véletlen - de többet használjuk mint a többit. Kompromisszum vagy elfogadás? Ez most kompromisszum vagy egy megegyezés, netán egy ki-egyezés? Vagy ez most engedmény? Sokszor hallom, lehet mondom is - nem kötök kompromisszumot. Kivel? Magammal vagy mással vagy a körülményekkel - és lehet nem is konkrétan jó fogalmat használunk.
Véletlenül ez nem egy görög hanem egy latin szó. Ha szétbontjuk elemeire akkor tudjuk megérteni a maga összetettségében. A co(m) előtag valami kölcsönösségre, kölcsönös cselekvésre utal, mint pl. a kommunikáció. A promis (ez nem az ígéret megfelelője, pedig adja magát nagyon) is ketté bontható - van egy előtag a pro, amely mindig egy cselekvő igéhez kapcsolódik és a jelentése kb. az hogy érdekében, - ért, mérten, stb.., és marad a lényeg a: mitto, misi, missum - ami azt jelenti kb. , hogy küld, bocsát, enged, felhagy. Nekem így azt jelenti ez a szó, hogy valakivel közösen, együttműködve (aktívan), teszünk valamiért. És ez nem biztos hogy lemondással tevés, lehet pont azzal hogy megteszünk valamit. Elküldünk, útjára bocsátunk, engedjük megtörténni.
Miért nem kötünk kompromisszumot? Mert a legtöbbször nem is arról van szó. Lehet hogy amikor arról van szó akkor észre sem vesszük. És lehet mikor azt mondjuk kötünk, akkor az nem is az. Az elfogadás nem ez, ott jönnek azok a kiábrándítóan ható "én így is .......... téged" mondatok. Ezen lehet vitatkozni, és a körülményektől is függ, de ez nem kölcsönös, ez valaki döntése, persze lehet úgy is magyarázni, hogy ez egy magunkkal kötött kompromisszum, de egyrészt nem, másrészt erre később külön is kitérek. A kiegyezés ennél egy kicsit negatívabb, és egyből Deák jut eszembe a Habsburgokkal - lemondás valami érzelmi vagy magasabb erkölcsi elvárásról egy adott célszerűség érdekében. Mi is volt még? Ja a megegyezés, ami egy erősen racionális kérdés. Az engedmény pedig szintén egyértelműen lemondás és az sem kölcsönös. Lehet az is, de az értelme az, hogy valamiről lemondunk és megint egyértelműen egyoldalú.
Miért is nem kötünk kompromisszumot? Mert lehet el sem jutunk odáig, lehet nincs is kompromisszum az életünkben. Vagy nem szívesen ismerjük be, hogy egy jól működő kapcsolatban szükség van erre. Egy dolog beszélni erről, de egy másik dolog tudatosítani ezt. Magunkban vagy a másikban, másokban. És a magunkkal kötött kompromisszum? Egyféleképpen tudom csak elképzelni de akkor egy kicsit Freudot hívom. Ha a személyiségünknek három szintje van (ösztön-én, tudatos-én, felettes-én) akkor itt ezeken a szinteken lehet esetleg szó erről. Akkor maradhat az, hogy lehet nem is tudatosan, de kötünk kompromisszumot magunkban, magunkkal. Lehet ezt sem ismerjük be szívesen és gyakran engedményről van szó vagy valamiféle megegyezésről. Pedig a kompromisszum ezek szerint inkább a kommunikációról szó, vagy a koprodukcióról - ha már elemeztük ezt latinból szabadon.
Minél többször mondjuk, hogy nem és nem, annál inkább biztosabb hogy igen és igen. Ez egy elég egyértelmű pszichológiai alapvetés, a külvilág és főleg az én meggyőzésének az egyik legfőbb ismérve és eszköze. Az én ösztönösen menekül ezektől a fogalmaktól, azért éppen én az "én" - nem szívesen ad fel semmit ami az övé, amihez úgy érzi joga van.
Sokat gondolkoztam ezen. Általában azt mondom, nem kötök kompromisszumokat. Lehet pont az a legnagyobb lemondás vagy önáltatás ha ezt kikerülöm. Lehet pont arra vágyom hogy legyen egy olyan helyzet ahol valóban kompromisszumok köttetnek és nem az összes többi. Ez is lehet.
Véletlenül ez nem egy görög hanem egy latin szó. Ha szétbontjuk elemeire akkor tudjuk megérteni a maga összetettségében. A co(m) előtag valami kölcsönösségre, kölcsönös cselekvésre utal, mint pl. a kommunikáció. A promis (ez nem az ígéret megfelelője, pedig adja magát nagyon) is ketté bontható - van egy előtag a pro, amely mindig egy cselekvő igéhez kapcsolódik és a jelentése kb. az hogy érdekében, - ért, mérten, stb.., és marad a lényeg a: mitto, misi, missum - ami azt jelenti kb. , hogy küld, bocsát, enged, felhagy. Nekem így azt jelenti ez a szó, hogy valakivel közösen, együttműködve (aktívan), teszünk valamiért. És ez nem biztos hogy lemondással tevés, lehet pont azzal hogy megteszünk valamit. Elküldünk, útjára bocsátunk, engedjük megtörténni.
Miért nem kötünk kompromisszumot? Mert a legtöbbször nem is arról van szó. Lehet hogy amikor arról van szó akkor észre sem vesszük. És lehet mikor azt mondjuk kötünk, akkor az nem is az. Az elfogadás nem ez, ott jönnek azok a kiábrándítóan ható "én így is .......... téged" mondatok. Ezen lehet vitatkozni, és a körülményektől is függ, de ez nem kölcsönös, ez valaki döntése, persze lehet úgy is magyarázni, hogy ez egy magunkkal kötött kompromisszum, de egyrészt nem, másrészt erre később külön is kitérek. A kiegyezés ennél egy kicsit negatívabb, és egyből Deák jut eszembe a Habsburgokkal - lemondás valami érzelmi vagy magasabb erkölcsi elvárásról egy adott célszerűség érdekében. Mi is volt még? Ja a megegyezés, ami egy erősen racionális kérdés. Az engedmény pedig szintén egyértelműen lemondás és az sem kölcsönös. Lehet az is, de az értelme az, hogy valamiről lemondunk és megint egyértelműen egyoldalú.
Miért is nem kötünk kompromisszumot? Mert lehet el sem jutunk odáig, lehet nincs is kompromisszum az életünkben. Vagy nem szívesen ismerjük be, hogy egy jól működő kapcsolatban szükség van erre. Egy dolog beszélni erről, de egy másik dolog tudatosítani ezt. Magunkban vagy a másikban, másokban. És a magunkkal kötött kompromisszum? Egyféleképpen tudom csak elképzelni de akkor egy kicsit Freudot hívom. Ha a személyiségünknek három szintje van (ösztön-én, tudatos-én, felettes-én) akkor itt ezeken a szinteken lehet esetleg szó erről. Akkor maradhat az, hogy lehet nem is tudatosan, de kötünk kompromisszumot magunkban, magunkkal. Lehet ezt sem ismerjük be szívesen és gyakran engedményről van szó vagy valamiféle megegyezésről. Pedig a kompromisszum ezek szerint inkább a kommunikációról szó, vagy a koprodukcióról - ha már elemeztük ezt latinból szabadon.
Minél többször mondjuk, hogy nem és nem, annál inkább biztosabb hogy igen és igen. Ez egy elég egyértelmű pszichológiai alapvetés, a külvilág és főleg az én meggyőzésének az egyik legfőbb ismérve és eszköze. Az én ösztönösen menekül ezektől a fogalmaktól, azért éppen én az "én" - nem szívesen ad fel semmit ami az övé, amihez úgy érzi joga van.
Sokat gondolkoztam ezen. Általában azt mondom, nem kötök kompromisszumokat. Lehet pont az a legnagyobb lemondás vagy önáltatás ha ezt kikerülöm. Lehet pont arra vágyom hogy legyen egy olyan helyzet ahol valóban kompromisszumok köttetnek és nem az összes többi. Ez is lehet.
Nem kötök kompromisszumot – nem alkuszom meg. Ha ezt átvisszük egy piaci színtérre, akkor könnyedén beláthatjuk, hogy sem a vevő, sem az eladó nem kapta meg, amit akar, tehát aki nem alkuszik, üres kézzel térhet haza. Persze lehet szerencséje, lehet, hogy talál jobb lehetőséget, de ha belegondolunk egy bolhapiaci alku, még ha nem is a tervezett értéken zárul, jó érzést hagy maga után. Az együttműködés, a közös siker érzését. Elégedettek vagyunk utána. Mert én is nyertem, és a másik fél is. Az alku, a kompromisszum nem egy negatív dolog, hanem ahogy a szó jelentéséből is adódik, kölcsönös engedmények árán ugyan, de előre visz. Az engedmény nem lemondás, hanem erény, többlet, lelki erő - képes vagyok átadni valamit. Az engedménnyel én leszek több. Lehet, hogy elakadt nálam a lemez, de ez a nem kötök kompromisszumot az ego túlzása: nem érdekel, ha én sem kapom meg, amit akarok, de hogy a másik nyerjen velem szemben, akár csak részben is, az elviselhetetlen. Ha nem mehetek el New Yorkba, akkor Londonba se megyek? Szerintem ez éretlen, gyerekes gondolkodás. De úgy látszik, most ez a divat. A Csenusnak valószínűleg igaza van: a társadalom nagy része nem képes felnőni.
VálaszTörlésPersze vannak „kompromisszumok”, amiket nem érdemes megkötni, azok valószínűleg nem kompromisszumok, de ha bizonyos engedmények árán az ember jó „üzletet” köthet, akkor nem érdemes kihagyni. Mióta megbocsátóbb vagyok a barátaim gyarlóságai iránt, azóta többet is kapok vissza: lehet, hogy nem azt csináljuk, amit mondjuk én szerettem volna, de mindig van valami, amit együtt csinálhatunk. És talán ez az, ami számít.