ne felejtsd honnan jöttél

Szerintem már közhellyé degradáltuk a "honnan jöttünk, kik vagyunk, hova tartunk" kérdéseket, de azért ettől ez a téma nem lett lényegtelen. Szerintem az öndefiníció fontos, pl. az hogy mihez viszonyítunk és az is hogy mi az az alap ahonnan kiindulhatunk. Ha tudom honnan jövök, azt is megtalálom ahova tarthatok. Igyekszem öndefiniálni magam. Jól.

Ma hallottam a tévében, hogy az ember alapvetően hét arcot használ folyamatosan(+/- 2 arc egyénenként függően). A túlélés és a "működőképesség" záloga az hogy az ember bizonyos időszakonként meg tudjon tanulni egy új arcot. Ez nem képmutatás, skizofrénia - erről szó sincs , ez más téma. Az arcok életet visznek az életbe, hiszen nem lehetsz ugyanaz az a karakter a focimeccsen mint a munkahelyeden és az ágyban sem. Változik a korunk, az érdeklődésünk, változnak a társasági kapcsolataink és a szerepeink is. Az a fontos hogy tudjuk kik vagyunk, és ezt se felejtsük el kik voltunk, de merjünk élni és játszani. Nem számoltam meg az arcaim, de a fenti három azért biztosan megvan.

Jahh, ha már szerepek, akkor szerintem jó helyen keresgélünk ha Eugene O'Neillnél járunk. Irodalmi Nobel-díjat kapott, megteremtette az amerikai színházat - ezt nem én állítom hanem mások, avatottak. (pl. Amerikai Elektra) Mozgalmas, tartalmas életet élt, sikerekben és biztosan kudarcokban is bővelkedett. Utolsó szavaival saját magáról és életéről: " Egy hotelben született - és a fene egye meg - egy hotelben halt meg."

Szóval ne felejtsük honnan jöttünk, ki tudja hova jutunk. Isa, por hamu .... ezt valahol már olvastam, meg mondták a Holt-tenger partján is.