szólj szám

Hamlet óta tudjuk, hogy Dániában sem egyszerű az élet. Olvasom, hogy bocsánatot kért a Politiken dán lap a korábban megjelent - Mohammedet gúnyoló - karikatúrák miatt. Persze a karikatúrák nem ebben a lapban jelentek meg, így a bocsánatkérés egy kicsit fura. Nem akarom a dánokat megbántani, de a francot sem érdekelné hogy mi jelenik meg pl. a Jyllands-Posten-ben, bár azóta tudjuk hogy ez a legnagyobb példányszámban megjelenő konzervatív dán napilap. Ahol megjelentek az elhíresült rajzok. Nekem inkább az a kérdés, hogy meddig terjed(het) a vélemény-nyilvánítás szabadsága? A sajtószabadság, szabad sajtó megtámadhatatlan és cenzúráról szó sem lehet természetesen. Mert ha mégis: forradalom, 12 pont és Landerer-Heckenast, és így tovább.

Szerintem egy dolog véleményt nyilvánítani, míg egy másik dolog kiírni egy karikatúra pályázatot ami nyíltan provokálja az egyik meghatározó vallási közösséget. Pláne hogy egy konzervatív napilapról van szó. Azt gondolom, hogy a sajtó belső hierarchiája úgymond maga egy cenzúra, normálisan működő rendszerben. Magyar példánál maradva ha valami a Blikk címlapján van, nem biztos hogy a Népszabadság is le akarja hozni. Nem fér bele a profilba, az olvasói ízlésbe, a szerkesztői lélektanba, mittudomén, de valamiért nem. Visszatérve a karikatúrákra, azok nem egy konkrét, ma élő politikai vagy vallási vezetőt állítottak középpontba, hanem magát az iszlámot, annak emblematikus figuráján, alapítóján és egy igaz prófétáján keresztül. Ha ez a szabad vélemény kinyilvánításának a szabadsága, ám legyen. Nem azt mondom, nem tudom azt mondani hogy ezt cenzúrázzák ki - de furcsa számomra hogy nincs egy belső etika ami ennek ellentmondana. Ez nem arról szól, hogy most valaki szimpatizál az iszlámmal vagy sem - inkább alapvető demokratikus dilemma. Valamiért az egyik lap mégis bocsánatot akart kérni, valószínű hogy azért mert szólásszabadság van, szabad bárkinek bárkitől bocsánatot kérnie.

Soha nem tudok semmit önmagában nézni, mert semmi nem önmagában áll. A vélemény szabadságáról rögtön eszembe jutott, hogy nálunk bekerült a Btk-ba a holokauszt tagadás mint köznyugalom elleni bűncselekmény. Már a kezdetektől vitatott törvényjavaslatot (lex Mesterházy) el is fogadta a parlament, a köztársasági elnök ellen is jegyezte. Pláne, hogy ilyen jelent meg " Sólyom nem méltó államfőnek, ha nem írja alá". Voltak próbálkozások, hogy árnyaltabb legyen és pl. a kommunizmus bűneinek tagadása is tényállási elem legyen, de ebből nem lett semmi. Természetesen eszem ágában sincs vitatni a holokauszt tényét és annak jelentőségét. Nem akarok számháborút kezdeni, de történelmi tény hogy a szovjet politikai vezetés által előidézett 1932-33-as ukrán éhínségben (Holodomor) kb. 7-10 millió ember halt meg. Azt gondolom, hogy minden népirtás borzalmas, és nem vitatható annak az igénye hogy ez megmaradjon a kollektív emlékezetben és méltó módon kerüljön a helyére. Akár a zsidó, akár az ukrán vagy akár pl. az örmény népirtás. Az alapvető dilemma és a jogi vita mégis a véleménynyilvánítás szabadsága körül forog, még alkotmányossági aggályok is felmerültek a fenti törvény kapcsán. Jelenleg Magyarországon bárki kétségbe vonhatja az ukrán népirtás tényét és jelentőségét nagy nyilvánosság előtt, míg aki a holokausztot tagadja büntetőjogi felelősséggel tartozik emiatt. Nem mondom, hogy egyiket legyen szabad a másikat ne, miért is mondanám ezt.

Érdekes dolog ez a demokrácia, tanulni kell. Kell hozzá egyéni és társadalmi érettség is, mert ha nem figyelünk oda akkor könnyen megmondják hogy mit mondhatunk vagy éppen mit nem. Csak akkor az már nem demokrácia.