Olvasom, hogy komoly teológiai vita alakult ki arról is, hogy most akkor a Pokol és a pokolbeli szenvedés örökkévaló-e mint a mindenség, vagy véges. Volt teológiai és pl. jogi érvelés is ebben a témában pro és kontra: " Ha örökké tartó a büntetés, akkor a Gonosz is örök. Isten nem akarhat ilyen örökkévalóságot az Ő világában - így fogyó, apadó élet vár a kárhozottakra." Igaz, mert akkor folyamatosan együtt kell(ene) élni azokkal akik bűnhődnek. Merthogy a halhatatlanság nem átok hanem adomány, méghozzá Isten adománya és ki kell érdemelni, aki pedig méltatlannak bizonyul rá, az "meghal a halálnak" .Volt ilyen érvelés is: "A büntetés félelmetessége éppen hogy annak örökkévalóságában rejlik, és végtelennek kell lenni a büntetésnek, mert a bűn is az (mármint végtelen nagy bűn), hiszen a Végtelen Lény ellen irányul."
Aztán lehet hogy örökké tart a büntetés, amitől nem is igen tart az ember. Pokoltól és mennyországtól függetlenül is lehet élni vagy nem élni ezzel a felelősséggel, ez nem kimondottan teológiai, de inkább morális kérdés. Itt jön az, hogy régi jogi érvelés szerint a büntetéstől való félelem nem a büntetés nagyságától hanem elkerülhetetlenségétől függ. Hiába mondja valaki, hogy Isten ellen vétkezni örök szenvedés vagy éppen "meghalni a halálnak", ha ilyet még nem látott senki. Vagy elhiszem vagy nem, vagy lelkiismereti kérdés vagy nem. Vagy élek ahogyan a lelkiismeretem diktálja, nem a büntetéstől félve, vagy pedig megyek előre és lesz ami lesz. Nem félhetek egy olyan büntetéstől amiről még a teológusok sem tudják eldönteni mennyi ideig tart és egyáltalán mikor következik be.
Elvileg lelkiismerete mindenkinek van, hisz olvastam hogy a lelkiismeret az emberben lakozó Isten. Nem jó helyen keresgél aki a büntetéstől való félelem miatt hallgat a lelkiismeretére - szerintem itt kezd az ember ember lenni, mert élhet az ajándékkal, a szabad akarattal. Drámai ez így, hiszen akkor minden másodpercben ott van az üdvösség és a kárhozat is, de ez a felelősség adja meg az ember méltóságát ami nagy szó. Örülök hogy jutott ebből a felelősségből, és örülök hogy a súlya alatt embernek érzem magam.
Én azon gondolkodtam el, hogy igazából az erkölcsös embernek van lelkiismeret-furdalása, ha "rossz fát tesz a tűzre", az erkölcstelennek meg nincs. Tehát valahol saját magunkat büntetjük, s az elkövetett bűnünknek és morális érzékünknek megfelelően szenvedünk. Természetesen minden bűntudat halványul az életünk során, de mondjuk a komolyabb dolgokkal meg kell tanulnunk együtt élni, mert nem múlik. És ezen is érdemes elfilozófálni, hogy minél fejlettebb a morál, annál komolyabb a büntetés? Illetve valahol azt is végig lehet ezen vezetni, hogy a kisebb bűnökért (pl. valakit megbántasz), korlátolt ideig szenvedsz, úgymond elmúlik, ha pedig valami komolyabbat követsz el, (mondjuk elgázol valakit az ember), az "örökké" tart. Szóval meddig tart a pokol? Amekkora büntetést megérdemlünk saját magunk szerint is.
VálaszTörlés