2009. szeptember 10., csütörtök

Első tenger(alatt)járók



„Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban: Hadat indítanának ezek Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Béláh, azaz Czoár királya ellen. Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a Sóstenger.”

(Gen 14: 1, 2, 3)

Négy király öt ellen, rendhagyó kis sakkparti lehetett halott tengerünk völgyében. Világossal Amrafel, mellette Ariókh, Khédorlaomer, és Thidál koalícióban. Négy király mellé vezér értelemszerűen nem kell - még szép hogy vezér, nem is királynő - Amrafel balján egy futó, egy huszár (gondolom szekérhajtó) és egy bástya, míg jobbján a másik három koronás fő és még egy bástya. A világos mezben induló király póker előtt sorakoznak a buzgó kis parittyás kánaánita gyalogok. A sötét oldalon még nagyobb a zavar, hiszen már szinte gittegyleti magasságokba emelkedik az öt király ligája. Vállvetve sorakozik Bera, Birsa, Sináb, Seméber , Béláh és közéjük vegyülve -itt most már engedjük meg - három királynő, tekintettel Sodomára és Gomorára. A fekete gyalogok lehet núbiai zsoldosok voltak. Nosza üssük-verjük, aztán az öt király megfutamodott vala, sőt mi több : szurok-forrásokba estek, legalábbis így tudósít erről a Genezis könyve. A nekibuzdult négy király elvitte Sodoma és Gomora összes javait, a népet elhajtotta rabszolgaságba (dúlás-rablás, Tamás bátyja kunyhója...) közöttük a sodomai Lótot is. Bár ne tették volna, hiszen még a hitvány Sodomának is voltak patrónusai. Lót atyjafia Ábrám - ekkor még csak így: Ábrám - Mamré tölgyesében múlatta az időt midőn meghallotta a rossz hírt. Nem habozott, felmérte hogy mégiscsak négy király seregéről van szó, kiszámolta hogy 318 legény megteszi saját seregnek, aztán jól elverte Khédorlaomert. Amúgy felbőszült pátriárka módjára.

Az esetet szépen kőbe vésték és beleírták a Genezisbe. Tetszik ez a történet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése