könyv születik

Olvasom, hogy minden könyv akkor kel életre ha valaki elkezdi olvasni, és onnantól önálló életet él. Ez még önmagában nem nagy gondolat - kivéve ha nem nézzük azt hogy egy élettelen dolog kel életre ami a Holt-tenger partján az isteni teremtés kizárólagossága. Inkább az az érdekes, hogy minden egyes kötetnek más története van. Más története volt pl. Gárdonyinak mikor megírta az Egri csillagokat és nekem is egy új történet kezdődött mikor először elolvastam kb. 8-10 éves koromban, és mindenki másnak is aki valaha olvasta. Beleszőttem mindent amit nekem akkor jelentett, akkor és ott annyi évesen. Ezért az én Egri csillagok könyvem mindig is élt a polcomon. Na nem az ami itt van, mert nekem egy régebbi kiadás van meg. Itt folytatódik a gondolat, és engem ez fogott meg: az újraolvasás öröme, élményszerűsége. Sokan egyszer olvasnak egy könyvet vagy egyszer sem, de sokan vagyunk akik sokadszor is elolvassuk ugyanazt. És nem azért hogy megtudjam, hogy mi lesz Jumurdzsákkal - hiszen már várva várom a következő oldalon érkező ismerős sorokat, és élvezem azt a pillanatot mikor megérkezik, és persze hogy tudtam mi van oda írva.

Inkább azért, mert egy időutazás kezdődik az újraolvasással. Visszautazom oda ahol először olvastam vagy másodszor, emlékszem hogy akkor mit éreztem, de nem tudatosan emlékszem, csak visszajön az a pillanat. És akkor egy kicsit találkozom magammal - látom hogy éltem, voltam akkor is. Ez az újraolvasás öröme, és az hogy ilyenkor együtt élek a Gárdonyi kötetemmel és találkozom a 8-10 éves önmagammal. Ja és az is eszembe jutott, hogy ez az egész nem (csak) az Egri csillagokról szól, hanem az újraolvasásról és az időutazásról. Mindenkinek megvannak a maga újraolvasnivaló dolgai, nekem is, több is szerencsére.